2015. február 25., szerda

38. kaland - bEAT



alcím: Mutyi kalandja Székesfehérváron



Egy rendhagyó bejegyzés következik, Pest helyett a szülővárosom, Székesfehérvár kerül porondra, ugyanis végre nyílt egy hely, amit érdemesnek tartottam arra, hogy ki is próbáljuk a barátaimmal, és mivel nekünk bejött, gondoltam megosztom veletek a tapasztalatainkat.


Szóval a régi ír söröző helyén, azaz a Vörösmarty tér 1. szám alatt nyílt a bEAT nevű facebook besorolás alapján modern európai étterem. Amint beléptünk megpillantottuk a barátainkat, akik már ott falatoztak. :) 
Majd a köszöngetések után felmértük a terepet: sötét fa asztalok, az ablakoknál nagy faltól falig nyúló sötét ülőrész, kisebb-nagyobb asztalok, hatalmas bárpult, nagyon nagy izgalmas lámpák, változatos székek. 
A bEAT berendezése pont olyan, mint ahogy egy észak-amerikai, kisvárosi elegáns steakházat képzelek el, hozzáteszem nem jártam még a másik kontinensen. :D
Nincs túlzsúfolva, stílusos, érdekes. A pincérek, felszolgálók pedig burleszkfilm szereplőinek voltak öltözve és rettenetesen kedvesek, felkészültek voltak.

Nagyon örültem, hogy végre nem kellett egy 4-5 oldalas étlapot átböngésznem, majd a teljes döntésképtelenség után valami abszolút snassz ételt rendelnem. Szóval az étlapon, ami egy nagy vágódeszkára erősítve érkezett: van egy oldal a menünek és van egy oldal, amin a saláták, levesek, köretek, húsok, burgerek, desszertek vannak feltüntetve. Tök okos dolognak tartom, hogy a köreteket, húsokat leszámítva, nagyjából 3-4 féle főétel közül lehet választani és kész. Mivel a pecsenyeszaftos pulykanyak elfogyott így nem menüt kértem, hanem a fiúkkal együtt burgereztem. Kértünk 2 bEAT burgert és egy Dr. Burgert. Az étlapon nincsenek definiálva a burgerek, úgyhogy ízlelő bimbóink és a pincérünk segítségével próbáltuk megfejteni őket. 

bEAT burger
Míg a burgerekre vártunk, valószínűleg a húsokról lesült zsírt kaptuk meg egy csatos üvegben előételnek néhány friss, ropogós bagett-szelet kíséretében, csak úgy. Nekem nem annyira jött be, de a srácoknak nagyon ízlett. ;)
bEAT burger

A bEAT burgerben vegyes saláta ágyon vékonyra szeletelt tarja hús terült el, melyen uborka, paradicsom, cheddar sajt, dijoni mustárral bekent bucitető csücsült, és mellékeltek hozzá lilahagymalekvárt, sült krumplit és köményes káposztasalátát.
A tálalás ínycsiklandozó volt, egy-egy fatálcán kaptuk az ételeket, plusz nedves kéztörlővel. Meg se próbáltuk kézzel a szánkba szuszakolni a bucit, inkább maradtunk a hagyományos kés-villa használatánál.
A buci ropogós és puha volt szezámmaggal a tetején.
A tarja szaftos és kellemes ízű, magában sótlannak mondható, de a hamburgerben jól passzolt a többi ízhez. A lilahagymalekvár fűszeres, fahéjas volt, magában kesernyés ízű, de a hambiba téve jól harmonizált a többi összetevővel.
A Dr. burgerben marhahúspogácsa, kecskesajt, paradicsom volt vegyes saláta ágyon dijoni mustárral, a húst átsütve kértük, amit én kicsit száraznak találtam, a többiek nem. :D  A burgerhez édes-gyümölcsös, csípős szószt kaptunk (szerintünk málnából vagy eperből készülhetett).
Dr. Burger

Ez a burger is eléggé rendben volt. :) És kaptunk hozzá egy Dr. Pepper kólát, csak mert így tökéletes az ízhatás.

bEAT burger
A menü ára attól függően, hogy levest, előételt vagy desszertet kérsz-e hozzá, 2900Ft-tól kezdődik és ezresével növekedik.
A burgerek 2190Ft-tól kezdődnek.  Az adagok elég nagyok, bőven jól lehet velük lakni.
Külföldi üdítőket is tartanak (Dr. Pepper, vanilíás cola), saját bEAT nevű sörük van, amit Zámolyon palackoznak. A pesti árakhoz képest kicsit drágább, fehérvári viszonylatban viszont új és szokatlan. Hasonló áron más helyi éttermekben fél kilós rántott húst kapsz sült krumplival, ezért mindenképpen jó döntés, ha a bEAT-et választjátok, hiszen tuti valami különlegeset kaptok. :)

Üdv és viszlát:

Tutyi és Mutyi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése